Szeress örökké

11.„Kimberlyn kellemes fáradtság lett úrrá, miközben a számtalan előcsarnokon át a szobája felé igyekezett. Távolról sem aludta még ki magát, de remélhetőleg ma éjjel erre is lesz lehetősége. Lucinda mesés, ám borzalmas ízű kotyvalékának köszönhetően úgy látszik náthája is elmúlt. Mindent összevetve, igazán jól érezte magát ma este. Várakozástéli izgalom helyett inkább rettegéssel töltötte el az előtte álló sok társasági összejövetel, de Megan St. James olyan bűbájos háziasszonynak bizonyult a vacsoránál, hogy Kimberly még azt is elfelejtette, hogy miért jött Sherring Crossba. Meglepő, hogy a hercegnő mennyire elfeledtette vele - ha rövid időre is- annak a férfinak a jelenlétét, aki úgy vonzotta. Ebben közrejátszott az is, hogy MacGregor az asztal túlsó végén foglalt helyet, s a távolság miatt, még a hangját sem hallotta. Olyankor jutott csak eszébe, amikor furcsa módon magán érezte a férfi pillantását. Nem mintha akár egyszer is felnézett volna, hogy meggyőződjön róla, Lachlan valóban figyeli-e vagy sem. Valószínűbb, hogy csak a képzelete játszott vele, hiszen a bájos Megan mellett mi oka lehetett volna, hogy őt nézze.Kimberly a háta mögött felhangzó léptekre figyelt, amikor a szobája előtti előcsarnokba ért. Talán egy szolga, gondolta, bár a súlyos léptekből ítélve sokkal valószínűbb, hogy a skót jön mögötte. Bölcsen úgy döntött nem kockáztat meg még egy találkozást a skóttal, ha valóban ő az. Még egy főbólintás erejéig sem kívánt összefutni vele, mert tudta egy szemhunyásnyit sem alszik éjjel, ha erre sor kerül. Megszaporázta hát a lépteit, és az utolsó métereket szinte futva tette meg, ám amint lenyomta a kilincset, rájött, hogy bezárta az ajtaját. Miért is csinált ekkora ostobaságot? Hiszen a férfi nem mondta komolyan, hogy bármit is ellopna tőle. Most tessék, a léptek egyre hangosabbak lettek, és amikor Kimberly végre remegő ujjakkal megtalálta szoknyája ráncai közt megbújó titkos zsebet, s kirántotta a kulcsot, izgalmában rögtön el is ejtette. De még ennél is rosszabb, hogy amikor felegyenesedett, a kulcslyukat nem lelte. Az arcával egyvonalban egyszer csak egy hatalmas tenyér feszült az ajtó félfának, és közvetlenül a háta mögött felcsendült a skót enyhe tájszólású hangja.
-Szóval azt gondolja, nem is volnék óriás.
Kimberly felnézett, s a tekintetük találkozott, a férfi szeme valóban nem volt messze az övétől.
-Nem, bizony.- felelte kissé szárazon.
-Ha jól emlékszem, eleget bámult, mikor megismerkedtünk.
-Talán mert maga olyan kivételesen jóképű?- csúszott ki a lány száján.
-Meglehet bocsánatkéssel tartozom, amiért a tegnapi érkezésemkor olyan nyersen viselkedtem.
Kimberly kegyesen elfogadhatta volna a bocsánatkést, s akkor a dolog ennyiben is maradt volna, a férfi bizonyára elsietett volna a szobájába, Kimberly pedig az övébe. De nem így történt.
- Lassanként a szokásává válik bocsánatot kérni, nem?
Kihívó kérdés volt, erre azonnal rájött, amint kimondta.
-Gondolja, drágám?- kérdezett vissza a férfi nevetve- És én még azt hittem, hogy mindent összevetve, milyen jó fiú vagyok!
-Már kértem, hogy ne szólítson „drágámnak”!
A férfi ajkán válaszként egy gonosz kis mosoly jelent meg, bár az is lehet, Kimberly megint csak képzelődött.
-Egy kéréssel nem mindig ér célt nálam, hacsak nem azt hallom, amit szeretnék.
Tudhatta volna, hogy jobb, ha nem bonyolódik beszélge5tsébe ezzel az emberrel, hiszen a végén mindig felbosszantja.
-És mi lenne az?
-Magától talán az, hogy: kérem.
-Én alázkodjam meg, mert magában nincs annyi józan ész, hogy felfogja, nem vagyok és soha nem is leszek a drágája? Lehetetlen azt hiszem.
A megjegyzése csak olaj volt a tűzre. A férfi megint neki támaszkodott az ajtónak, s ezzel Kimberlyt is odaszorította, ráadásul arra kényszeríttette, hogy felnézzen rá. Mégis milyen óriási...
-Soha ne mondja, hogy mi lehetséges és mi nem. A sors kifürkészhetetlen és bármi megeshet.
-Akkor talán az is, hogy félre áll az utamból, és visszavonulhatok a szobámba?
-Hogyne – kuncogott a férfi-, csak még valami hátra van.
-Ezt meg hogy érti?
Bár a férfi kéjes mosolya felkészíthette volna Kimberlyt arra, ami a következő pillanatban elhangzott, a megjegyzése mégis váratlanul érte a lányt.
-Úgy, hogy még meg sem csókoltam, drágám, pedig már alig bírom leküzdeni a vágyat, hogy megtegyem.
-Meg ne…!
De a tiltakozással csak eddig jutott, mert a férfi lehajolt, és már meg is csókolta. A csók váratlansága minden elképzelhetőt felülmúlt. S bár Kimberly még álmában sem gondolta volna, hogy ilyesmi egyáltalán lehetséges. A lányt magával ragadta. Lebénult, szinte nem is lélegzett. Gondolkodni képtelen volt. Csak állt ott, és átadta magát a csók gyönyörűséges csodájának. Amikor a férfi elengedte, kábultan dőlt az ajtónak. Arra sem eszmélt volna fel, ha a férfi nyomban magára hagyja. De nem tette, szenvedélyes pillantással nézte. Kimberly még soha nem élt át ehhez hasonlót. Tizenhat évesen kapta meg Maurice-tól az első csókját, aztán később mikor Európa-körüli útra indult férfiasabban megcsókolta, de egyik sem hatott rá. Nem úgy a skót csókja! És elképzelése sem volt róla, miféle szándék vezérelte MacGregort. Végül úgy döntött megkérdi.
-Ezt miért csinálta?”
-Nem tom’- ismerte be.- Lehet, hogy sokat ittam, és ágyban lenne inkább a helyem, mint hogy az eddiginél is nagyobb szamarat csináljak magamból.
Kimberlyt csalódottsággal fogta el a válasz hallatán, bár erre semmi oka nem volt. Fortyogott magában, de hangosan csak ennyit mondott:
-Remek ötlet, gratulálok. És ne fáradjon, MacGregor a reggeli bocsánatkéssel. A gyakori mentegetőzés ront az efféle próbálkozások hitelén.
Már éppen megfordult, hogy ismét megkísérelje kinyitni ajtaját, amikor a férfi hirtelen megragadta a karját, hogy megállítsa, s nyakát érő lehelete finoman végigborzongatta Kimberlyt.
-Azért sosem szoktam mentegetőzni, mert egy lányt megcsókoltam. Nem is szoktam megbánni, és az sem kivétel ez alól, hogy most magát csókoltam meg. Szóval ne várja, hogy sajnálkozni fogok, mert én bizony cseppet sem sajnálom.
Azzal otthagyta, annál is zavartabban, mint egy perccel azelőtt.

*

12.„Három nap múlva Kimberly alig hitte, hogy Wigginsék báljára készül. Megesküdött volna, hogy nem készül el idejében, de az ellenkezője történt A St. James-társasághoz tartoztak rajta kívül még őkegyelmességei, a herceg és a hercegné, Lady Hester, és Lachlan MacGregor. A bál reggelén indultak Londonba.
Hihetetlen, hogy Mrs. Canterby mindössze másfél nap alatt ilyen káprázatos báli ruhát varrt Kimberlynek, s egy másikat a hét folyamán utána küldet. Néhány varrólány szorgos segédletével még a reggeli elutazásuk előtt befejezett két délutáni ruhát, és ahogy ígérte, naponta utána küldi majd Londonba a többit is.A nagy hercegi hintón kívül még két kocsival kellett utazniuk, annyi szolgával indultak útnak, s a hercegnő annyi poggyászt vitt magával. A herceg amellett döntött, hogy egyik nagyszerű telivérén teszi meg a többórás utat Londonig, talán, mert nem szívesen ült volna a skóttal egy hintóban.  Kimberly is örömmel választotta volna ezt a lehetőséget, de nem volt szerencséje.
Az elmúlt két napban- az étkezéseket kivéve- sikerült távol tartania magát Lachlantől, ami nagyon boldoggá tette. A csók utáni reggelen a skót sorozatban tüsszögni kezdett reggeli közben, s Kimberlyből kipukkant a nevetés. Úgy vélte Lachlannak megérdemelt büntetése a csókért cserébe kapott nátha. De a férfi azóta is komoran pillantott rá, mintha erről merőben más véleménnyel lenne. Kimberly meg sem tudná magyarázni, miért találta ezt olyan mulatságosnak, de így volt. Egyébként Lucinda feltehetően őt is valamelyik rémes ízű orvosságával gyógyította, mert a skót azt követően többé nem prüszkölt.
Ma reggel ugyan mellette ült a hintóban, de a hosszú ülésen nem kényszerültek szorosan egymás mellé, Kimberly tehát megtehette, hogy tudomást sem vesz róla. A szemközti ülésen Megan és Hester foglaltak helyet, és Kimberlynek nem került nagy megerőltetésbe elképzelni, milyen pillantásokat vet Lachlan a hercegnőre, amikor Lady Hester éppen másfelé néz. Ami azt illeti, afelől sem volt kétsége, hogy Lachlan teljesen megfeledkezne róla, ha Lady Hester történetesen nem ülne ott velük, és a skót végre egészen nyíltan beszélhetne a hercegnő iránti érzéseiről. Kimberly inkább kivonta magát ezen gondolatok alól, és inkább a szeme előtt elvonuló tájat figyelte. Aznap délután mikor megérkeztek Megan azt tanácsolta pihenjenek le mindannyian, mert a bál valószínűleg hajnalig fog tartani. Kimberly teljes mértékben egyet értett vele. A Lachlan közelségében magára erőltetett közömbösség igazán kifárasztotta útközben.
Szinte elrepült az idő a bálig. Kimberly izgatott volt, meglehet azért, mert még sohasem érezte magát ennyire szépnek. Ezt nem kizárólag a pompás báli ruhának köszönhette, amely oly tökéletesen állt rajta. Az ezüstszürke szaténselymet halványkék csipkével dolgozták össze, csíkokban ez díszítette karcsú derekát, s ez szegélyezte a hosszú uszályt is. Ugyanilyen csipke borította a vállát is,  s folytatólagosan a  ivatnak megfelelő mély kivágást is ezzel szegték. Nyaka szépségét csipkéből és szaténból varrt szalag díszítette, melyre édesanyja egy bájos kámeáját tűzte.  De igazán csinosnak attól a hajviselettől érezte magát, amelyet Megan szolgálólánya fésült neki. S ha elgondolja, hogy pörlekedett a lánnyal, amikor az ollóval, és hajsütő vassal felfegyverkezve megérkezett a szobájába, és nekiállt huncutkáit nyesegetni! De kétség kívül értett a divatos frizurákhoz. Mire elkészült a hajkölteménnyel, hosszú arany fürtök borították a padlót, de a Kimberly arcát keretező rövid bodros haj és a halántékára fésült göndör fürtök meglágyították a vonásait. Alig ismert magára, amikor még egy kis púdert is és rúzst is feltett. Első pillantásra Lachlan sem ismerte meg. Éppen kilépett a szobájából, amikor Kimberly elvonult előtte. A férfi udvariasan köszöntötte, mert azt hitte, St. Jameséknek még egy új vendégük van. A hölgy nem állt meg, tudomást sem vett róla, hanem továbbsuhant az előcsarnok felé. Lachlannak leesett az álla, amikor ráeszmélt ki is ez.
Ő Lachlan MacGregor nem lepődik meg egykönnyen, Lady Kimberlynek mégis egyre gyakrabban sikerül ezt elérnie! A legszívesebben megragadta volna hátulról, hogy megkérdezze, mi az ördögöt művel, amikor így néz ki, de végül nem tett semmit. Nem is szólalt meg, nehogy olyan nevetségessé váljon, mint ahogy érezte magát.
A minap is hogy meglepődött, amikor a vacsoránál Lady Kimberly elmosolyodott. Milyen csinos volt a gödröcskéivel, milyen elragadó! Kíváncsi lett, vajon a mosoly miképp emeli majd Lady Kimberly imént látott megváltozott, sugárzó külsejét. Leginkább az lepte meg, hogy ez a lány egészen másképp hat rá. Attól az éjszakától fogva, amikor magából kikelve dörömbölt az ajtaján, és ő Lachlan túlzott hevességgel reagált erre, csupán a szép Megant látva megpróbált átnézni Kimberlyn, de ez sehogy sem sikerült. A lány fel-felbukkant a gondolataiban, ahol semmi keresnivalója sem volt, és a csók csak rontott a dolgon.
Volt valami abban a csókban, ami erősen felkavarta; talán az, ahogy Kimberly hozzásimult, ahogy szenvedélyesen kutató ajka alatt engedékenyen szétnyílt a szája, vagy ahogy lágy, ruganyos teste engedett az ölelésnek. Végre nem fájdult meg a nyaka, amikor lehajolt egy nő ajkához. Hiába, van abban jó, ha az ember egy magas nővel csókolózik. No de éppen a csípős nyelvű ladyvel…?”

.