Jude Deveraux- A Felföld bársonya
2005.03.04. 14:30
A Felföld bársonya rengeteg vicces részben gazdag, képtelenség megállni, hogy ne mosolyodjon el az ember a sorokat olvasva. Jude kiváló tollú írónő,élethűen adja vissza az 1520-as évek vicces pillanatait, és ugyanolyan mesterien síratja meg az embert, mint ahogy nevetteti is meg...
Stephen Montgomery egész éjszakai lovaglás után is szálfaegyenesen ült a nyergében. Harmadik napja volt úton. Nem szívesen gondolt menyasszonyára, holott hozzá igyekezett. Sógornője, Judith alaposan megmosta a fejét, amikor kiderült, hogy Stephen elfeledkezett az esküvőjéről, sőt arra sem vette a fáradságot, hogy üzenjen arájának, ne haragudjon a késésért. Bár Judith kifakadása után megértette, hogy mennyire megbántotta leendő asszonyát, mégis vonakodva hagyta el Henrik király udvarát. Elgondolkodva simította hátra sűrű, szőke haját. -Uram! Stephen lassított, és apródja felé fordult. -A kocsik nagyon lemaradtak- folytatta a fiú- Nem bírják az iramot. Stephen nem felelt csak bólintott, és a közeli patak felé fordította a lovát. Leszállt a nyergéből, letérdelt, és megmosta az arcát. A hideg víz felfrissítette. Stephen Montgomery nem csupán a családi gondok miatta halogatta az utazást. Eddig még nem is látta menyasszonyát. Ez a frigy tulajdonképpen Henrik király ötlete volt, aki azzal kívánta meghálálni a Montgomeryk sokéves, hű szolgálatát, hogy egy dúsgazdag skót örökösnőt szemelt ki a másodszülött Stephen számára. Csakhogy ezt a lányt az apja a klán fejévé tette. Gyors pillantást vetett a patak túlpartján zöldellő fűre. A pokolba a skótokkal: talán azt képzeli, hogy egy nő képes egymaga irányítani egy egész nemzetséget? Az apja jobban tette volna, ha egy fiatalembert tesz meg a lánya helyett a klán vezetőjének. Elfintorodott, mert elképzelte, hogy vajon miféle nő lehet az, akit az apja alkalmasnak talál arra, hogy örökösének jelölje. Legalább negyven esztendős, őszül, és kétszerte vastagabb nála. A nászéjszakájuk egész biztos birkózássá fajul, amennyiben el akarják dönteni, hogy ki legyen felül…és Stephen erősen tartott tőle, hogy ő fog veszteni. -Elég rosszul fest uram-, jegyezte meg az apródja- Talán megártott a hosszú utazás? -Nem a lovaglástól keveredett fel a gyomrom- húzta el a száját Stephen, és lassan felegyenesedett. Bár nagyon kimerült volt, puhán és könnyedén mozgott, akár egy nagymacska. A többéves kemény kiképzés szívóssá tette. A vastag úti ruha meg inkább kihangsúlyozta hatalmas termetét. Ahogy kihúzta magát, csaknem két fejjel az apródja fölé magasodott. Sűrű haja csigákban omlott a vállára. Erős álkapcsát finom metszésű ajka lággyá tette. Ragyogó kék szeme alá sötét árkot rajzolt a fáradtság. -Menjünk vissza a lovakhoz.- dörmögte mély hangján. –A kocsik előbb-utóbb úgyis beérnek. Ne húzzuk az időt: semmi értelme tovább halogatni a kivégzésemet. -A kivégzését uram?- kérdezte a fiú döbbenten. Stephen nem válaszolt. Még több órába telik, míg megpillanthatja Bronwyn MacArran terebélyes alakját. Csak az a baj, hogy eztán egész életében őt kell nézegetnie…
„Stephen egész nap és egész álló éjjel lovagolt. Hihetetlen iramban tette meg a hátralevő utat Sir Thomas kastélyáig. A kocsikat és kíséretét messze maga mögött hagyta, csupán néhány lovagja tudott lépést tartani vele. Pár órával ezelőtt olyan vad viharba keveredtek, hogy az útjukba eső folyó kilépett a medréből. Stephen nem vesztegette az idő, hogy megfelelő gázlót keressen: átverekedte magát a barnán hömpölygő áradaton. Még akkor is csöpögött a sártól, amikor belovagoltak a kastély udvarára. Ráadásul egy faág csapódott Stephen homlokának. A daganat és a vér meglehetősen furcsa kifejezést kölcsönöztek arcának. -Stephen!- kiáltott fel Sir Thomas boldogan, és a fiú felé döcögött köszvényes lábain.- Annyira aggódtunk miattad! Már-már azon voltam, hogy embereket küldök a felkutatásodra. Egy férfi lépett az idős lovag mögé. Á, szóval végre itt a késlekedő vőlegény- mondta, miközben mosolyogva végigmérte Stephen mocskos és szakadozott öltözékét.- Azért nem aggódott mindenki ennyire, mint te Sir Thomas. -Igen- nevetett fel a teremben tartózkodók egyike.- Az ifjú Chatworth nagyon jól megvolt eddig a vőlegény nélkül is. Sir Thomas Stephen vállára tette a kezét, és a lovagteremből nyíló kisebb szobák egyikébe vezette. -Gyere, csak gyere, fiam- mondta szeretettel.- Beszélni akarok veled. -Mi ez az egész Chatwothszel?- kérdezte Stephen, amint kettesben maradtak. -Ülj csak le- intette Sir Thomas.- Kimerültnek látszol. Nem kérsz enni? Vagy inkább egy kis bort innál? -Sajnálom, hogy elkéstem.- sóhajtotta-, de a sógornőmet baleset érte, és elvetélt. Csaknem őt is elvesztettük. Attól tartok, nem figyeltem igazán a napokat, és csak jóval később vettem észre, hogy elmulasztottam az esküvőt. Olyan gyorsan jöttem, ahogy tudtam, hogy mielőbb ide érjek.- Levett egy darabka sarat a nyakáról, és a kandallóba hajította. Sir Thomas bólintott. -Ezt mondanod sem kell. Látom abból, ahogy festesz. Ha valaki nem mondja, hogy Montgomery leopárdos zászló alatt jöttök, rád se ismertem volna. A szemed felett lévő seb olyan súlyos, mint amilyennek látszik? Stephen megérintette a zúzódást. -Inkább csak alvadt vér- felelte.- Olyan gyorsan jöttem, hogy egy helyben tartotta a légáramlat- tette hozzá tréfálkozva. Sir Thomas nevetett és letelepedett a fiú melletti székbe. -Örülök, hogy újra látlak.- mondta.- Hogy vannak a fivéreid? -Gavin elvette Robert Revedoune lányát.- kezdte Stephen -Ó a Revedoune örökösnő! Hallottam róla. Igazán jó parti. Jelentősen megszilárdítja a család anyagi helyzetét. Stephen csak mosolygott, mert tudta, hogy Gavin sok mindenre gondol, ha feleségére néz, de a birtokai egész biztosan nem jutnak eszébe. -Raine még mindig boldog-boldogtalannak ecseteli a jobbágyokkal való bánásmódról való rózsaszín elképzeléseit. Attól tartok sose nő be a feje lágya. -És Miles? -Miles a múlt héten újabb fattyúval ajándékozott meg bennünket. Most már három vagy négy csemetéje van..nem emlékszem pontosan. Ha csődör lenne, sokkal jobban járunk vele. Mostanra szép kis summát kerestünk volna rajta. -Most, hogy mindent megbeszéltünk, talán elmondhatná, amiért ide hívott. -Túlontúl jól ismersz. Tényleg semmi ..csupán Chatworth jóval több idő tölt a menyasszonyod társaságáéban, mint ahogy az illendő lenne. Ennyi az egész. Roger Chatworth. Stephen foga megcsikordult a gyűlölt családnév hallatán. -Szerintem többről lehet szó. -jegyezte meg. -Elképzelhető, hogy igazad van, Bronwyn tegnap elejtett egy megjegyzést arra vonatkozóan, hogy Rogerrel esetleg boldogabb lenne, mint egy udvariatlan férjjelölttel. -És mit szól mindehhez Roger? -Úgy tűnik ínyére van a dolog. Minden reggel kilovagol vele, együtt vacsoráznak, és azután este még beszélgetnek a kertben. Stephen kiitta a maradék borát. Most, hogy lehiggadt, és átgondolta a dolgot, egyre jobban tetszett neki a kialakult helyzet. -Köztudott, hogy a Chatworth család igen mohó, de nem tudtam, hogy képesek félretenni minden jóérzésüket, annak érdekében, hogy elérjék az áhított célt. Roger igencsak elszánt lehet, ha képes elviselni a skót nő társaságát. -Elviselni?- kérdezte meghökkenve Sir Thomas -Ugyan már, ne akarj ámítani…Hallottam, hogy férfi módra harcolt, mikor körbefogták, és ai még ennél is kétségbe ejtőbb, hogy a saját apja annyira férfiasnak tartja, hogy rábízza a klán vezetését. Hogy őszinte legyek, szinte sajnálom Rogert. Voltaképp inkább büntetés lesz neki, ha átengedem neki azt a borzalmas nőszemélyt. Sir Thomas tátott szájjal bámulta Stephent, majd lassan elmosolyodott. -Szóval szerinted annyira borzalmas?- kérdezte kuncorászva. -Milyen lenne? Ne feledje, Sir Thomas, én már voltam Skóciában. Életemben nem láttam ehhez foghatóan vad és féktelen embercsoportot. De mit felelhettem volna Henrik királynak? Ő azt hitte, megjutalmaz hű szolgálataimért. Viszont, ha most félrelépek, és hagyom, hogy Chatworth vegye el, Roger egész életemben a lekötelezettem marad. Ami engem illet… én nyugodtan elvehetek egy csinos kis fruskát, aki nem akar éjjel-nappal a fegyverzetemben pompázni. Igen- mondta, és elmosolyodott- pontosan ezt fogom tenni. -Egyetértek.- bólintott Sir Thomas- Bronwyn valóban az elviselhetetlenség határán mozog. Biztos vagyok abban, hogy Roger csak a birtokai miatt udvarol neki annyira. De hogy mindezt nyugodt lélekkel elmondhasd Henrik királynak, úgy vélem, találkoznod kellene vele. Biztosra veszem, hogy ha meglát jelenlegi formádban, tépetten, piszkosan, biztosan ő maga is mindent megtesz, annak érdekében, hogy ne jöjjön létre a házasság. -Igen- vigyorgott Stephen. Fehér fogai még jobban kihangsúlyozták, mennyire mocskos,- Holnap azután mindketten értesíthetjük a döntésünkről Rogert. Én nyugodtan haza mehetek…Sir Thomas, ez igazán kitűnő ötlet. Az öregember szeme olyan fénnyel villogott, mint az egérrel játszó macskáé. -Fiatalember létedre szokatlan életbölcsességről teszel tanúbizonyságot fiam- dörmögte- Csak várj itt, én majd mindjárt lehozom ide a hátsó lépcsőn a lányt. Stephen halkan felnevetett. -A hátsó lépcsőn?- kérdezte vidoran. -Irgalmas úristen, akkor ez még annál is rosszabb lehet, mint amire számítottam!”
|